|
Ne érts félre, de...
- Tényleg! A nagyanyámról még nem is meséltem! Ugye?
- Nem, arra emlékeznék - válaszoltam unottan. Nem hiszem el, hogy nem tudja befogni. Már fél órája csak dumál. Komolyan az agyamra megy!
- Hát a nagyi értette a dolgát. Ha bármi füves gondod, vagy kérdésed volt, ő készségesen segített. Tudta, hogy kell élni. A fű jó üzlet. Még a határról is sokan átjöttek, hogy legalább egyszer érezhessék bódító hatalmát.
- Nagyon érdekes – mormoltam furulyámat morzsolgatva az ujjaim közt.
- Tudom. Aztán a nagyit megölték, de a tudását átadta párunknak. Nekem is!
- Észrevettem.
- Én meg a haverjaimnak adom. Ha látnád a képüket, amikor várják, hogy fölébredjek. Kigúvadt szemekkel lesik, hogy megmozdulok-e már. Aztán hajnaltól estig füvezünk. Persze, van, amikor a bódultságtól kifekszünk. De, amint elmúlik, ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.
- Hmm… - Újabb reakció az én részemről.
- Te! Amúgy, ne érts félre, de kipróbálhatnád. Rádférne. Olyan búval bélelt vagy mostanában. Lazíts, és engedd át magad a fű hatalmának!
- Aha, majd még gondolkodom rajta. – Kezdett fogytán lenni a türelmem, ha nem fogja be, akkor…
- Ó! A bogyeszokról még nem is beszéltem. Azokat is nagyon szeretem ám! Ott van például az a kis fehér…
- És én tudod, mit szeretek?
- Na, mit? Mit?
- A báránysültet!
A birka pofájáról leolvadt a mosoly. Sértődötten hátat fordított nekem és elkullogott legelni.
- Na, végre! – sóhajtva hanyatt dőltem, szemembe húzva a kalapom. – Csend…